9

A Prof figyelmesen hallgatta a magyarázatomat.

– Igen – sóhajtott, mikor befejeztem. – Tudhattam volna, így logikus.

Nagy kő esett le a szívemről. Féltem, hogy mérges lesz.

– Mi a lakcímed, fiú?

– Ditko Place 1532. – Ez volt belevésve az alsó utcák egyik kedélyesebb részén található park előtti acéltáblába. – Kicsi, de egyedül lakom. És mindig kulcsra zárom az ajtót.

– A Biztonságiaknak nem kell kulcs – igazított ki a Prof. – Cody, Abraham, menjetek el erre a címre! Vigyetek gyújtóbombát, ellenőrizzétek, hogy ne legyen odabent senki, és robbantsátok fel az egészet!

Hirtelen belém hasított egy felismerés, mintha valaki elemre kötötte volna rá az ujjaimat.

– Micsoda?

– Nem hagyhatjuk, hogy Acélszív birtokába jusson az információ, fiam! – felelte a Prof. – Nem csak a rólunk írtak, a többi Idolról gyűjtöttek sem kerülhetnek hozzá. Ha csakugyan olyan részletes, mint elmesélted, akkor felhasználhatja a környező vidék hatalmas Idoljai ellen. Acélszív már így is túl nagy befolyással rendelkezik. Meg kell semmisítenünk a feljegyzéseidet.

– De hiszen az lehetetlen! – kiáltásom visszhangzott a keskeny, acélfalú alagútban. – Egy élet munkája! Tény, hogy nem élek még olyan régóta, de… tíz év fáradságos munkáját megsemmisíteni? Mintha levágnák a fél karomat. Ha már itt tartunk, inkább vágják le a fél karomat!

– Fiam, ne húzd ki a gyufát – intett a Prof –, ne játssz az idegeimmel!

– Azok az adatok kellenek, fontosak. Miért akarnátok elégetni több száz oldalnyi infót az Idolok képességeiről és lehetséges gyengeségeiről?

– Magad mondtad, hogy szóbeszéd alapján írtad őket – Tia keresztbe fonta karját. – Kétlem, hogy tartalmazna olyat, ami előttünk még ismeretlen.

– Tudjátok Éjforgató gyengeségét? – fakadtam ki.

Éjforgató Acélszív Főidol-testőreinek egyike, akinek erejéből örök sötétség ereszkedett Új-Chicago utcáira. Árnyalak, teljesen testetlen, immúnis a lövedékekre és más fegyverekre.

– Nem – vallotta be Tia. – De nem hiszem, hogy te tudod.

– A napfény, mert napfényben megszilárdul. Fényképeim is vannak.

– Képek arról, hogy Éjforgató materializálódik? – hüledezett.

– Azt hiszem, igen. Akitől vettem, nem volt benne biztos, de szerintem ezer százalék.

– Hé, öcsi! – szólt oda Cody. – Megvennéd tőlem a Loch Ness-i tavat? Potom pénzért.

Csak pislogtam, ő meg elmosolyodott. A Loch Ness valahol Skóciában van, ennyit én is tudok, és talán a Cody sapkáján lévő címer is valami skót vagy angol cucc. Az akcentusa viszont nem passzol.

– Prof – fordultam hozzá –, Phaedrus, kérlek! Látnotok kell a tervemet!

– A tervedet? – Nem tűnt meglepettnek, hogy kitaláltam a valódi nevét.

– Acélszív megölésének tervét.

– Kitervelted? – kérdezte a Prof. – Kitervelted, hogyan ölnéd meg az ország legerősebb Idolját?

– Hiszen már mondtam.

– Azt hittem, azért kiáltottál utánunk, hogy csatlakozhass hozzánk.

– Segítségre van szükségem. De nem jöttem üres kézzel: részletesen kidolgozott tervem van, ami sikerülni fog.

A Prof megcsóválta a fejét, és szórakozottan elnézett a messzeségbe.

Abraham viszont váratlanul felröhögött.

– Bírom ezt a fiút! Van benne valami. Un homme téméraire. Biztosan nem veszünk fel újakat, Prof?

– Biztosan – legyintett az szenvtelenül.

– Legalább egyetlen pillantást vessetek a tervre, mielőtt elégetitek! Könyörgök!

– Jon – fordult hozzá Tia –, én szeretném látni azokat a fényképeket. Valószínűleg hamisítványok, de hátha.

– Jól van – zárta le a vitát a Prof, és felém hajított valamit: a puskám tárát. – Változik a terv. Cody, vidd el Megant és a fiút a lakásba! Ha a Biztonságiak ott vannak, és úgy látod, megszerezték az adatokat, elpusztítani mindet! Ha tiszta a terep, visszahozni őket! – Rám nézett. – Amit nem tudtok könnyedén elhozni, azt megsemmisíteni! Megértettétek?

– Persze! – felelte Cody.

– Köszönöm.

– Nem szívesség ez, fiam. Remélem, nem követünk el hibát. Indulás! Nincs sok időnk, nemsokára a nyomodban lesznek!

*

Mire a Ditko Place közelébe értünk, elcsendesedtek az alsó utcák. Azt hihetnétek, hogy az örök sötétség miatt Új-Chicagóban nincs nappal vagy éjszaka, pedig van. Az emberek általában akkor szoktak aludni, amikor a többség, tehát kialakul egyfajta rutin.

Persze létezik egy kisebbség, aki nem szeret engedelmeskedni, még a látszólag jelentéktelen dolgokban sem. Ide tartozom én is. Ha éjszakai életet élek, mindenki más alvóidejében vagyok ébren: ez csendesebb, rejtélyesebb.

A plafon lámpái egy távoli órához voltak igazítva, és éjszakánként sötétebbre váltott az árnyalatuk. Alig látható változás ez, mégis megtanultuk észrevenni. Ezért, bár lakhelyem viszonylag felszín közeli, nem nagyon érzékeltünk mozgást az utcán. Mindenki aludt.

Megérkeztünk a parkba, az acélból vájt, hatalmas föld alatti üregbe. A tetején lyukak biztosították a szellőzést, a szélén pedig a reflektorokból kékeslila fény áradt. A magas üreg közepén fentről lecipelt sziklahalom hevert, valódi, nem acéllá változtatott sziklából. Volt még itt egy viszonylag jó állapotú, fából készült játszótér is, amit biztosan loptak valahonnan. Napközben nyüzsögnek itt a gyerekek, akik még fiatalok a munkához, vagy tehetős családból származnak, ahol nem kell dolgozniuk. Nénik és bácsik üldögélnek a padokon, beszélgetnek és fonalat gombolyítanak.

Megan csendre intett.

– A telefonok? – nézett fel.

Cody felhorkant.

– Ne nézz már madárnak! Le van némítva.

Pár másodperces habozás után előhúztam az enyémet a zsebemből, és ellenőriztem. Mázli, némán van! De azért kivettem az akkut, mert sosem lehet tudni. A lány halkan kisurrant az alagútból, és átsétált a parkon az óriási szikla árnyékába. Cody utána. Én az ő nyomában. Lopakodva, a lehető legcsendesebben surrantam végig a zuzmóval borított hatalmas sziklák mellett.

Felettünk néhány autó süvített el az úton – láthattuk a plafon nyílásain keresztül. Éjszakai ingázók utaznak hazafelé. Néha még szemetet is hajítottak le ide. Különös, a gazdagok közül rengetegen még mindig átlagos foglalkozást űznek: könyvelők, tanárok, kereskedők, informatikusok. Acélszív információs hálózatát csak a bizalmasai ismerhetik, sohasem láttam például valódi számítógépet, csak mobiltelefonom van.

A fenti más világ. Az egykor megszokott munkákat már csak kiváltságosok kaphatták. A többiek gyárakban gürcöltek, vagy bébiszitterkedve kötögettek a parkban.

Odalopakodtam a sziklához, és leguggoltam Cody és Megan mögé. Óvatosan végigpásztázták tekintetükkel az üreg két túlsó falát, ahol a lakások sorakoztak: több tucat különböző méretű, acélba vájt kamra. Az építők fémből készült tűzlépcsőket loptak a felső utcai lakatlan épületek mellől, és ezeken át lehetett megközelíteni a kamrákat.

– Hol van az otthon, édes otthon? – tudakolta Cody.

Rámutattam.

– Látod a második szinten jobbra a legszélső ajtót? Az az!

– Szép! – hümmentett. – Miből tudsz te ilyen lakást bérelni? – Fesztelenül érdeklődött, mégis kihallottam szavaiból a gyanakvást. Mind gyanakodtak. Bár ezen nem lepődtem meg.

– A kutatásaimhoz külön szoba kell – magyaráztam. – Az üzem, ahol dolgoztam, mindig félreteszi a gyerekek bérét, és akkor adja oda nekik évente négy részletben, amikor elérik a tizennyolc éves kort. Ebből egy évig saját szobát bérelhetek.

– Csúcs! – jegyezte meg Cody. Fogalmam sincs, elhitte-e, vagy sem. – Úgy látom, a Biztonságiak még nem találtak ide. Talán még nem azonosították a pofádat a személyleírás alapján.

Bólintottam. Megan viszont gyanakodva pillantott körbe.

– Mi van? – kérdeztem.

– Túl egyszerűnek tűnik. Nem hiszem el, ami túl egyszerű…

Végigfürkésztem a falakat: néhány üres kuka és motorbicikli állt a lépcsőhöz láncolva. A fémfalak egy részét kidekorálták a művészi hajlamú falvájászok. Törvény tiltotta, de a nép titokban buzdította őket, mert ez a lázadás egyetlen formája, amelyben még az átlagember is részt vesz.

– Hát, malmozhatunk itt a megérkezésükre várva – vakarta a fejét Cody bőrkesztyűs kezével –, de akár be is mehetünk. Utánam, srácok! – egyenesedett fel.

Az egyik nagy kukán fény csillant.

– Várj! – Dobogó szívvel visszarántottam őt a földre.

– Mi van? – tudakolta, leakasztva puskáját a válláról. Gyönyörű fegyver volt: régi, jól karbantartott, hatalmas távcsővel és csúcstechnológiás hátrasiklás-csökkentővel az elején. Sohasem engedhettem volna meg magamnak ilyet. Az olcsók viszont alig működnek, és képtelenség velük célozni.

– Ott! – mutattam a kukára. – Nézd csak meg jobban!

Cody összevonta a szemöldökét, de követte az ujjamat a tekintetével. Végigpörgettem magamban feljegyzéseim töredékeit. Muszáj visszaszereznem őket! A csillanó fény… illuzionista Idolt jelez. Kicsodát?

Hirtelen bevillant a név: Csillámpor! C típusú illuzionista, aki képes saját magát láthatatlanná tenni.

– Mégis, mit kéne látnom? – kérdezte bosszankodva Cody. – Lopakodnak a macskák, vagy mi a. – De amint a kuka felfénylett, elhallgatott. Lelapult. – Mi az ott?

– Idol – felelte Megan gondterhelten. – A gyengébb illuzionistaképességű Idoloknak néha nehezükre esik fenntartani az illúziót.

– A neve Csillámpor – tettem hozzá. – Elég ügyes, összetett képi jelenségeket alkot. Az ereje viszont nem túl nagy, ezért az illúzióit mindig elárulja valami. A legtöbbször fénylenek, mintha csillogna rajtuk valami.

Cody a kukára emelte a fegyverét.

– Szóval azt állítod, a kuka valójában nem létezik, és valami más rejlik mögötte. Biztonságiak?

– Van rá esély.

– Le lehet lőni? – faggatott tovább.

– Igen, mert nem Főidol. De, Cody, nem biztos, hogy ott van mögötte.

– Hiszen most mondtad.

– C típusú illuzionista – magyaráztam. – Másodlagos képessége viszont a B típusú személyes láthatatlanná válás. Az illúziók létrehozása és a láthatatlanság gyakran jár együtt: önmagát láthatatlanná tudja tenni, de mást nem, azok köré illúziót bűvöl. Majdnem biztosra veszem, hogy a hamis kuka Biztonsági tiszteket takar, de ha az Idolnak van egy kis esze, és van, akkor ő máshová bújik.

Beleborzongtam, mert irtózom az illuzionista Idoloktól. Sohasem tudhatod, hol rejtőznek. Még a leggyengébbek, saját jelrendszerem alapján a D vagy E típusúak is képesek akkora illúziót létrehozni, hogy elrejtsék önmagukat. Ha ehhez még személyes láthatatlanság is társul, az csak hab a tortán.

– Oda nézzetek! – súgta Megan, és egy nagyobb mászókára mutatott. Fából készült erőd lehetett. – Látjátok a játszótéri erőd tornyán lévő dobozokat? Megcsillant rajtuk a fény, valaki ott bujkál.

– Ott csak egyetlen ember fér el – suttogtam vissza. – Bárki is az, abból a szögből pontosan az én lakásomba lát. Orvlövész?

– Valószínű. – bólintott a lány.

– Akkor Csillámpor is a közelben lapul. A mászóka és a hamis kukák illúzióját kell figyelnünk, mert a képességeinek nem nagy a hatósugara.

– Hogyan csalogassuk elő? – kérdezte Megan.

– Szeret beavatkozni a dolgokba. már amennyire fel tudom idézni. Ha rávesszük a Biztonságiakat a pozícióváltoztatásra, az Idol is velük helyezkedik majd, mert parancsol, és őket segítő illúziókat gyárt nekik.

– A szikrába! – ciccegte Cody. – Honnan tudod mindezt, öcsi?

– Hallhattad. – csóválta fejét a lány. – Ezzel foglalkozik, az egész életét arra tette föl, hogy őket tanulmányozza.

Cody megvakarta az állát. Szerintem most értette meg, hogy eddig sem kamuztam.

– Ismered a gyenge pontját?

– A jegyzeteimben le van írva – törtem a fejemet –, próbálom felidézni. Ööö. az illuzionisták általában nem képesek ellenőrizni, hogy tényleg sikerült-e a láthatatlanná válás. Íriszük átváltoztatásához fény kell, tehát a szemüket kell keresni. Csakhogy az igazán ügyes illuzionisták a szemszínüket is hozzáigazítják a környezetükhöz. De ez nem gyengeség, hanem az illúziókeltés szükségszerű következménye.

De mi is az?

– A füst! – szaladt ki a számon, de elszégyelltem magam a hangoskodásért. A lány rám bámult. – A gyengesége – folytattam. – Messze elkerüli a dohányosokat és a tüzet. Elég köztudott és abszolút indokolható gyengeség, nem?

– Haha, akkor kezdődjék a robbantás! – vigyorodott el az orvlövész, aki egyszerűen képtelen volt leszállni a témáról.

– Hogy micsoda? Ne!

– A Prof a lelkünkre kötötte…

– Így is megszerezhetjük az infót – érveltem. – Lesben állnak, de csak egyetlen apró Idolt állítottak rám. Ezek szerint keresnek, de nem derítették ki, hogy a Leszámolók állnak a ma esti gyilkosság mögött. Vagy még nem tudják, mi közöm van az egészhez. Tehát még nem ürítették ki a szobámat, akkor sem, ha már betörtek és átkutatták.

– Mindez önmagában elég ok arra, hogy a levegőbe röpítsük – vetette közbe a lány. – Bocs, de ha ilyen kevés választja el őket attól, hogy.

– Értsd meg! Muszáj bemennünk! Látnunk kell, mibe néztek bele, ha egyáltalán bármibe is, mert abból kiderül, mit tudtak meg. Ha megsemmisítjük a nyomokat, magunk alatt vágjuk a fát.

Mindketten gondolkodóba estek.

– Megállíthatjuk őket – folytattam –, és ezalatt talán egy Idolt is kinyírhatunk. Csillámpornak rengeteg vér tapad a kezéhez: egy hónapja valaki egyszerűen leelőzte az autóját, mire ő létrehozott egy illúziót, ahol az út fölfelé kanyarodott. A szerencsétlen autós lerepült az autópályáról, és egy lakóépületnek ütközött. Hat áldozat. A kocsiban gyerekek is utaztak.

Az Idolokra jellemző az erkölcsi érzék és a lelkiismeret döbbenetes hiánya. Van, akit ez elméleti síkon zavar – tudósokat, gondolkodókat, akiket az Idolok abszolút kegyetlensége foglalkoztat. Vajon azért ölnek, mert a Vész valamiért csak a legnagyobb szörnyetegeket ruházta fel hatalommal? Vagy azért, mert az emberfeletti képességek eltorzítják a személyiséget, és mindenkiből kihozzák a szörnyeteget?

A válasz eddig ismeretlen. Engem nem érdekel, én aztán nem vagyok tudós. Igaz, hogy egy focicsapat rajongója is kutat néha a kedvenc csapata után, de nekem édes mindegy az Idolok motivációja. Körülbelül annyira érdekel, mint a focirajongót a labdába rúgás fizikai háttere.

Csak egy számít: az Idolokat nem érdekli az emberélet. Szerintük a gyilkosság illő megtorlás enyhébb kihágásokért is.

– A Prof nem értene egyet azzal, hogy Idolt öljünk – tétovázott Megan. – Mi nem így szoktuk.

Cody elvigyorodott.

– Tévedsz; mi így szoktuk, kislány. Nemrég csöppentél közénk, azért nem érted.

– A szobámban egyébként tartok egy füstbombát – jegyeztem meg óvatosan.

– Mi? – döbbent le Megan. – Minek?

– Fegyverraktárban nőttem fel, ahol főleg puskát és kézifegyvert gyártottunk, de más gyáraknak is készítettünk árut. A minőségbiztosítás után visszaküldött kincseket megkaparintottam.

– Szerinted a füstbomba kincs? – hüledezett Cody.

Csendben dohogtam egy sort. Mégis, mit képzel? Még jó, hogy az! Ki utasítana vissza egy ajándék füstbombát? A lány szája szélén halvány mosoly bujkált. Ő értette, miről beszélek.

Én viszont nem értettem őt. Bombát tart a melltartójában és kiváló céllövő, de aggódik a módszerek miatt, amikor alkalom adódik Idolt ölni? Persze, amint észrevette, hogy nézem, megint rideg és távolságtartó kifejezést erőltetett magára.

Megbántottam volna?

– Ha megszereznénk a füstbombát, felhasználnám Csillámpor képességeinek kiiktatására. Szeret a csapattal maradni, úgyhogy, ha zárt területre csaljuk a katonákat, valószínűleg követni fogja őket. Felrobbantom a bombát, és amikor kirajzolódnak a körvonalai, szépen lepuffantjuk.

– Egye fene! – legyintett Cody. – De hogyan oldjuk meg ezt úgy, hogy egyúttal a jegyzeteidet is visszaszerezzük?

– Mi sem egyszerűbb. – Nehéz szívvel átpasszoltam a puskámat a lánynak. Elvégre nagyobb eséllyel csalhatok lépre, ha fegyvertelenül közelítek feléjük. – Megkapják, amire várnak: engem.